“Nem mentelek meg, mert nem vagy erőtlen.
Nem javítalak meg, mert nem vagy hibás.
Nem gyógyítalak meg, mert egész-ségedben látlak.
De Veled sétálok a sötétéségen át, míg emlékezni kezdesz a fényedre.”
Egy orvosságos asszony imája
Ruhatervező iparművészként (2008-ban) és design menedzserként (2009-ben) végeztem a MOME-n. 2 gyermekes édesanya vagyok. Férjemmel részt vettünk egy Waldorf óvoda alapításában.
Az anyaságom hozott közelebb a gyógyításhoz és a szertartásokhoz.
Azt éreztem, hogy kiüresedettek és sekélyesek az ünnepeim. A gyerekeimnek azonban szerettem volna szines, illatokkal, melegséggel és varázslattal teli ünnepeket és hétköznapi rituálékat varázsolni. És persze saját magamnak is. A waldorf óvodai élet ünnep és ritmus középpontúsága is ezt erősítette bennem.
Egy 2 éves női szertartás vezető képzésnek köszönhetően (Kovács Gyöngyi Nalininél, Zebegényben) érlelődött meg bennem az érzés, hogy azt a sok tapasztalatot és tudást, ami a női/anyai önkereső utamon gyűlt össze, szeretném megosztani nőtársaimmal szertartások formájában.
Számomra a szertartás egy olyan megtartó tér és idő, amiben megpihenhetek, jelen lehetek önmagam számára. Ahol megállhatok, levethetem a régi ruhámat, átalakulhatok és újba bújhatok. Amikor nők összegyűlnek szert tartani, az mindig csodálatos erőket mozgat meg. Támaszt, inspirációt, vigaszt, megbocsátást, teremtő erőt láttam feléledni a női körökben.
Úgy érzem, ezt az elfeledett, de mélyen mindannyiunkban szunnyadó női teremtő erőt szeretném nővéreimnek, Nektek is átadni, segíteni feléleszteni, visszatalálni önMAGatokhoz.
Ebben a legmélyebb forrásom a magyar népi gyógyászat, amely számomra a hazatalálás, a középre érkezés, az önmagomba való visszaérkezés. Erről tanultam a magyar népi gyógyász képzésben 2021-2023 között Magfalván (vezető oktatóm Vígvári János volt). Gógynövény oktatóm Mizda Mária, csillagbölcselet tanítóm és évkör-lélektársam Szakács Krisztina.
Tanultam még Gáborjáni Rékától ajurvédát, amit be tudok illeszteni a holisztikus világképembe.
Tanítóm Fehér-Pál Rita és Fehér Tamás, akiktől az emlékezést kaptam ajándékba. Általuk kaptam vissza a nő és a férfi szerelmetességét és szent egy-s-égét, amelyet minden munkámban azóta mindig képviselek.
Tanultam Bernád Ilonától, magyar népi bábától a magyar szakrális nőiség hagyományairól.
2024 szeptemberében kezdtem szellemgyógyszatot tanulni Sándor Esztertől (tudatszintemeles.hu). Szeretném a hozzám fordulókat a szellemvilág szintjén is támogatni, hiszen az ember a test-lélek-szellem hármasságában létezik a földi világunkban.
2024. októberében R. Kis Hajnalkától (viragterapia.hu) tanultam Bach-virágterápiát.
Legfőbb eszközeim a szakrális szimbólumok, az intuíció, az élet szakralitása, amelyeknek a rejtett mágiáját egész életemben kutattam és kutatom ma is.
FöldAnya kincsei, a gyógynövények és a hozzájuk kapcsolódó természeti, erdei tündék számomra mindig megsúgják üzeneteiket, hogy támogatni tudjalak Benneteket.
Csak olyat adok át másoknak, amit előtte magamon átfolyattam, megtapasztaltam. Számomra ettől válik autentikussá és hitelessé az, amit képviselek.
Születésem óta tudatosan–tudattalanul különböző világok találkozási pontján egyensúlyozok és összekapcsolom őket, közvetítek közöttük. Ma már tudom, ezek Egy-esítése a feladatom.
Hálásan köszönöm égi és földi segítőimnek, hogy erre az útra vezettek és támogatnak mindenkor, hogy én is támogathassalak Titeket.
❊ Hálásan köszönöm, hogy itt vagy és teszel MAGadért. ❊
Keresd meg a honlapomon azt a tartalmat, ami most a legjobban támogat Téged!
A női termékenység és a női teremtő erő kortól függetlenül megélhető és behívható minden nő számára.
Egy tea vagy kávé mellett kellemes program lehet inspirálódni az alábbi beszélgetések által.
Előadás, Youtube videó @Szecsei_Miklos
Közös beszélgetés: @igenanya @kata_ruttner @borcsokviktoria @rekamihalyi
Beszélgetés Judák Mártival @NokincsForras
Közös beszélgetés Vadas Jánossal @kispapacoach_official
Közös beszélgetés Vadas Jánossal @kispapacoach_official
Közös beszélgetés Vadas Jánossal @kispapacoach_official